Tech4Auto 2007 Regionális K+F Konferencia és Járműgyártás-technológiai Szakkiállítás

2007. szeptember 20-21. között második alkalommal kerül megrendezésre a „Tech4Auto” rendezvénysorozat, amelynek elsődleges célja, hogy koncentrált megmutatkozási, illetve találkozási felületet biztosítson a tudomány és az iparág szereplőinek, serkentse a felek közti kommunikációt, és lehetőséget biztosítson új együttműködések kialakulására, továbbá láthatóvá tegye eredményeinket az európai versenypiacon.

A járműipar, valamint az ehhez kapcsolódó technológiák tradicionálisan központi jelentőségűek Győr, valamint a Győr technológiai régióját jelentő Észak-Dunántúl számára. Az iparág súlya, illetve teljesítménye folyamatosan növekszik, miközben a rendkívül jelentős közép-európai járműipari koncentráció további lehetőségeket és kihívásokat jelent az ágazat szereplői számára. A kooperáción és fejlesztésen alapuló jövőkép kell, hogy meghatározza mind az ipari, gazdaságpolitikai és innovációs, mind a felsőoktatási szereplők fejlesztési terveit. Erre az együttműködésen alapuló jövőre, melyhez terveink szerint az AUTOPOLIS program nyújt majd keretet, jó például szolgálnak az egyetemen zajló, vállalatokkal közösen megvalósuló kutatási projektek.
 
Image 

A rendezvény főszervezője a Széchenyi István Egyetemen működő Járműipari Regionális Egyetemi Tudásközpont, szorosan együttműködve a „AUTOPOLIS” Nyugat-Magyarországi Fejlesztési Pólussal. A rendezvény a Tudásközpont projekttámogatásán keresztül a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal támogatásával valósul meg.


A Tech4Auto  Konferencia és Szakkiállítás főbb eseményei:


„AUTOPOLIS Gazdaság – Kooperáció – Fejlődés” Regionális Gazdaságfejlesztési Konferencia

    * Kormányzati gazdaságfejlesztés: „Fejlesztési Pólusok” – Zászlóshajó Projekt bemutatása
    * AUTOPOLIS - A Nyugat-Magyarországi Régió jövőbeli komplex fejlesztési programja
    * Tájékoztató a vállalatok bekapcsolódási lehetőségeiről és vállalati mintaprojektek bemutatása

A Regionális K+F Konferencia szekciói

    * A Járműipari Regionális Egyetemi Tudásközpont és a Járműipari, Elektronikai és Logisztikai Kooperációs Kutatóközpont vállalatokkal közös K + F eredményeinek bemutatása

Image

 A Tech4Auto Járműgyártás-technológiai Szakkiállítás tematikája

    * Gyártóeszköz, gép, berendezés; Szerszámtechnológia
    * Méréstechnológia, laborberendezések
    * CAD/CAE/CAM rendszerek, ERP-rendszerek
    * Gyors-prototípus gyártási technológiák

Bővebb információk: http://www.tech4auto.eu

Link: www.tech4auto.eu

(2007.07.18.)

Eseménynaptár

Munkaszüneti nap 2017. október 23.
Elektronikus ZH nap 2017. október 25.
Levelezős konzultációs hétvége 2017. október 27. - 2017. október 28.

Galéria

Támogatóink

Projektek