Konzorciumi partnerek

Széchenyi István Egyetem

Rába Futómű Kft.

Borsodi Műhely Kft.

SAPU Bt. - Schefenacker Automotive Parts Ungarn


ImageSzéchenyi István Egyetem

A győri Széchenyi István Egyetem a Nyugat-Dunántúli Régió meghatározó felsőoktatási intézménye. A gazdasági szereplőkkel kialakított kapcsolatai széleskörűek, az egyetem szoros kutatási és technológia-transzfer együttműködést alakított ki a térségben meghatározó autóipari és elektronikai gyártókkal, valamint azok beszállítóival. Az intézmény emellett fontos szerepet játszik a térség infrastrukturális és logisztikai fejlesztéseinek szakmai előkészítésében és kidolgozásában.

A Széchenyi István Egyetem mérnök, közgazdász, jogász, diplomás ápoló, szociális munkás és zenetanár képzést folytat. Az egyetem nappali tagozatos hallgatóinak létszáma 2005-ben 7200 fő, távoktatási tagozaton pedig 4500 hallgató tanul. Emellett jelentős a szakirányú továbbképzésben és a munkaerő piaci képzésekben résztvevő hallgatók, vállalati és közintézményi dolgozók száma is. A kutatási témák elsősorban az oktatott témakörökhöz kapcsolódnak és jól illeszkednek a regionális igényekhez. Az egyetem szellemi kapacitása, a tudományos minősítéssel rendelkezők aránya színvonalas kutató-fejlesztő tevékenységre teszi alkalmassá az intézményt. Mindezekből következően az egyetem szorosan kapcsolódik Budapest után a második legerősebb jövedelem termelési potenciállal rendelkező Győr város és a régió gazdaságához.

A kedvező regionális és nemzetközi beágyazódás hosszú távon stabil oktatási és kutatási piacot biztosít a Széchenyi István Egyetem számára. Fő szakjai a térségben rendkívül erős elektronikai- és járműiparra, az infrastruktúra-fejlesztésre és működtetésre, valamint az e területen működő vállalatok és közintézmények menedzsmentjére, nemzetközi kapcsolataira támaszkodnak. Az egyetem infrastrukturális adottságai a jól megválasztott bővítések, rekonstrukciók és korszerűsítések után hosszú távon megfelelőek a képzési és kutatási feladatokra. A számítástechnikai hálózat korszerű, a tanulmányi épületben jól felszerelt központi számítógép termek vannak, emellett az oktatói szobákban és a vizsgáló laboratóriumokban is erős az informatikai támogatás. A mérnök- és közgazdász-képzésben használt jelentősebb alkalmazói szoftverek a képzéshez és kutatáshoz rendelkezésre állnak.

A projekt természetes hátterét adó Műszaki Tudományi Kar tíz egyetemi alapképzési és öt egyetemi szakon folytat képzést. Kutatási tevékenységét a jármű- és elektronikai iparra, valamint az informatikára, infrastruktúra-fejlesztésre és a környezetvédelemre koncentrálja. A Kar a közelmúltban indította el a Műszaki Doktori Iskola működését és kezdte meg a doktori képzést. A kar meglévő infrastrukturális adottságai országos viszonylatban is kiemelkedőek, a laboratóriumok alapterülete 6500 m2, az eszközállomány meghatározó része korszerű, a képzési profilhoz kapcsolódó gyakorlati képzéseket jól kiszolgálja.

Az Egyetem legfontosabb hazai partnerei a következők: Audi Hungária Motor Kft, GM Powertrain Kft, Philips Magyarország Kft, Rába Rt, Bakony Művek Rt, SOKORÓ-Tét Kft, SAPU Bt, Hydro-Alumínium Kft, Lear Hungary Kft stb. A külföldi kutatási kapcsolatok olyan felsőoktatási intézményekhez kötődnek, mint például a Nottingham Trent University, BA Stuttgart-Horb, TH Berlin, IHZ Zwickau, TU Graz, TU Bratislava. 

Vissza az oldal tetejére


ImageRába Futómű Kft.

A Rába futómű üzletágának története
Futómű fejlesztések és díjak
1964 A 018 típ. autóbusz hátsó futómű kifejlesztése és gyártása (IKARUS)

A Csepel teherautókhoz alkalmazott Steyer licensz futóművek gyártásával RÁBA megteremti az alapot a továbblépésre, ami most már a saját fejlesztés. A Közúti Járműprogram keretében új igényhez, az esetenként 23-28 tonna összgördülő súlyú csuklós autóbuszokhoz is alkalmas hátsó futóművek fejlesztésénél teljesen új utat választottunk. A nagy terhelés esetén is nagy élettartam miatt kerékagy bolygóműves hátsó futóművet fejlesztettünk ki. Ez akkor még újdonságnak számított, hiszen Mercedes és MAN is csak mintegy öt évvel később fejlesztik ki közösen hasonló felépítésű futóművüket.

1971 A 831 teherautó hátsó futómű kifejlesztése és bemutatása a Budapesti Nemzetközi Vásáron
1977 Off-highway futómű kifejlesztése a Steiger traktorok számára (Rába szabadalmak)
A bolygóműves futóművekkel szerzett kedvező tapasztalatok arra bátorítottak bennünket, hogy a hazai mezőgazdaság fejlesztéséhez vásárolt nagy teljesítményű Steiger traktorok rövid élettartamú szimpla kerékagy bolygóműves futóművei helyett dupla bolygóműves futóművet tervezzünk. Ezzel kapcsolatban szereztük meg az első világszabadalmat is, amelyet további 18 követett napjainkig. Ez a futómű annyira sikeres volt, hogy már nem csak a hazai traktorokba épültek be, hanem az összes Steiger traktorba, sőt ezzel megteremtettük Steiger számára a teljesítménynövelés lehetőségét is amit később bőven ki is használt. A futómű metszete a mellékelt ábrán látható. Később ebből egy nehéztraktor futómű családot fejlesztettünk ki 180-600 LE tartományra és futóműveink elkerültek Ausztráliába, Dél-Afrikába és Kanadába is.
Ezzel 1974-ben bekerültünk az USA piacra, ami akkor hazai viszonylatban még ritkaságnak számított. A traktor futóművek sikeres szereplése hozta az újabb üzleteket. Az USA traktorpiac jelentős szereplője volt az International, aki bár kisebb traktorokat gyártott, mint Steiger, de látva sikeres futóműveinket, megbízott bennünket az USA nehéz teherautó hátsó futóművek gyártásával.

1990-től A rendszerváltásból eredő jelentős gazdasági változások miatt RÁBA-Futómű Kft-nek új stratégiát kellett kidolgoznia. Beláttuk, hogy a nagy gyártókkal nagysorozatú területeken általában nem tudjuk felvenni a versenyt komplett futóművekkel, hanem a réspiacok minél nagyobb részét kell megszereznünk. Természetesen a meglévő piacokat megtartottuk nagy sorozat esetén is, ha azok továbbra is gazdaságosak maradtak.

Nedvesfékes off-highway futómű család kifejlesztése.
Szintén a korábbi futóművekből ered egy másik réspiaci alkalmazás a nehéztraktor futóművek. A ma gyártott futóművek azonban 100 %-ban eltérnek az eredeti Steiger futóművektől. Olyan szabadalmaztatott újdonságokat fejlesztettünk ki mint pl. üzemi és parkoló nedvesfék, komputer vezérlésű differenciálzár, kishely igényű integrált hidraulikus kormányzás és oszciláló felfüggesztés.

1994 Portál hátsó futóművek kifejlesztése alacsonypadlós buszok számára
Az autóbusz futóműveknél a továbbfejlesztés két irányba ment el. Az egyik a nagy kategóriájú 18-30 tonnás alacsony padlós autóbuszok portál futóművei. A konkurenciát megelőzve két szabadalommal is védett hajtott hátsó futóművet fejlesztettünk ki. Ezeknek gyártjuk a nem hajtott utánfutó változatát is. A futóművek kívánság szerint dob és tárcsafékes kivitelben is készülnek. Az alapkivitellel az integrált „C” tartók miatt 70kg súlymegtakarítást lehet elérni. Ennek továbbfejlesztett kivitele az APT 28 amely a nagyobb nyomaték képesség ellenére további 50 kg súlymegtakarítást jelent a különleges kerékagy konstrukció miatt. A BPR 28 futómű nem hajtott változata a BPO 10, amelyeknek csatlakozásai megegyeznek. Az APT 28 futómű nem hajtott változata a APT 10, amelyeknek csatlakozásai szintén megegyeznek.

1995 Innovációs nagydíj az alacsony zajszintű kétfokozatú autóbusz futómű család kifejlesztéséért
Erre jó példa a nagysorozatú futómű gyártásunkat megalapozó kétfokozatú autóbusz futóművek, melyeket még ma is több ezres sorozatban gyártjuk.

1997 Nedvesfékes traktor futómű család kifejlesztése
Európai piacra 300-340 lóerős négykerék kormányzású traktorokhoz és egyéb speciális mezőgazdasági gépekhez készülnek az 576 típusú futóművek. Ezek a futóművek komputervezérlésű diffzáras főhajtóművel, oszcilláló és merev felfüggesztéssel rendelkeznek.

1999 Nedvesfékes traktor futómű kifejlesztése John Deere 9000 sorozatú gumihevederes traktorhoz
USA piacra szállítjuk a világ legnagyobb 450-600 lóerős gumihevederes traktorjaihoz a hátsó futóművet. Ezt a hatalmas teljesítményt egy futómű viszi át. Ez is négy szabadalommal védett futómű, tartalmaz üzemi és parkoló nedves féket és differenciálkormányzást. A futómű olyan kialakítású, hogy könnyű traktor alvázat lehet alkalmazni, mert a futóműhöz előröl a gumiheveder feszítés csatlakozik, hátulról pedig a munkaeszközök.

2002 Független mellső midibusz futómű kifejlesztése és gyártása
Az autóbusz futóműveknél a másik fejlesztési irány a 8-10 tonna súlyú midibusz futóművek. Ehhez fejlesztettünk helytakarékos lengő mellső futóművet, 35°-os kúp-tányérkerékpárral rendelkező szintén tárcsafékes, egyfokozatú hátsó futóművet, és szintén 35°-os szöghajtást, amelybe a retarder is integrálva van. A motor és a sebességváltó hátul keresztben van beépítve. Ebben a méret kategóriában ezzel kivitellel lehet elérni a legnagyobb hasznos teret, ami egyúttal alacsony padlós is.

Piacbővülés
1974 Belépés az amerikai piacra
1996 Belépés az ázsiai piacra
1997 Belépés a dél-amerikai
Elmúlt évek fejleményei
2000 Megalakul a Rába Futómű Gyártó és Kereskedelmi Kft. mint a Rába Holding tagja.
2003ISO/TS 16949 tanúsítás megszerzése, valamint EU off-highway pozíciónk erősödése.
2004-2005 67%-os árbevétel növekedés (2003-as bázison)
2005 6,2 milliárd HUF MFB hitel beruházásokra

 

 Image Image
 Image Image

 

Vissza a lap tetejére


ImageBorsodi Műhely Kft.

Cégtörténet
A Borsodi László által 1981-ben alapított egyéni vállalkozás jogutódjaként működő Borsodi Műhely Kft. jelenleg egy 100%-os családi tulajdonban működő gazdasági társaság.

Borsodi László, aki kisiparosként kezdett tevékenykedni, kezdetben textilipari szövőgépekhez készített alkatrészeket csaknem az ország összes szövőgyára részére. Ez a piac jelentős fejlesztéseket és növekedést tett lehetővé. 1988-ban lehetőség nyílt arra, hogy a cég exportra is dolgozzon, mely során üzleteket kötöttek olasz, német és osztrák cégekkel.

A 90-es években - amikor a magyarországi gazdasági, politikai változások miatt az addig állandó piac megszűnt - ezek a kapcsolatok különösen jelentőssé váltak. Fontos előrelépést hozott 1993, az OPEL GmbH magyarországi vállalatával megkötött szerződés, mellyel a dinamikusan fejlődő cég a nagy múltú gyár beszállítója lett.

1999. januárjában került sor egy kisújszállási cég megvásárlására. Ez nemcsak területnövekedést, de jelentős termelői kapacitásnövekedést is jelentett. Ma már a termékek fele Kisújszálláson készül. A termelést a két telephelyen kívül jelentős beszállítói és alvállalkozói kör támogatja.

2004. januárjától a Borsodi Műhely Kft. tulajdonosai megalapították a Borsodi Fémmegmunkáló Kft-t kapcsolt vállalkozásként győri székhellyel, szombathelyi telephellyel.

Cégünk az GM-Powertrain Magyarország Kft-vel 5 éves kizárólagos szolgáltatási szerződéssel, az EPCOS Elektronikai Alkatrész Kft.-vel 5 éves vállalkozási szerződéssel és az AUDI Hungária Kft.-vel 1 éves szállítási keretszerződéssel rendelkezik.

Ebben a felgyorsult, konkurenciával együtt élő világban a jelmondatunk szerinti "precíz, fémes jövő"-t a folyamatos fejlesztések mellett hosszú távon egy együttműködő, együttgondolkodó, lojális csapattal képzeljük el.

Minőségirányítás:A cégünknél az MSZ EN ISO 9001:2000 és ISO 14001:2004 szabvány alapján működő integrált minőség- és környezetirányítási rendszer fontos eleme a kalibrált mérőgépekkel és mérőeszközökkel felszerelt mérőszoba, ahol termékeink minőségellenőrzését végezzük.

 

Image
Image Image

 

Vissza a lap tetejére


ImageSAPU Bt. - Schefenacker Automotive Parts Ungarn
               

2007: A SAPU európai szintű gyártóközpont

A SAPU a német Schefenacker cégcsoporthoz tartozik, amely 6800 főt foglalkoztat a világ valamennyi kontinensén megtalálható 18 leányvállalatánál. Ügyvezető igazgatója: Mihalicz Antal gépészmérnök, üzemgazdász. A telephely címe: 9245 Mosonszolnok, Szabadság út 35.

 A SAPU története:

Az 1995-ös termelésindítástól eltelt időszakban fokozatosan alakult ki a SAPU jelenlegi működési rendszere.
A személygépkocsi tükrök és hátsó lámpák szerelése egy 3500 négyzetméteres csarnokban kezdődött, amely, a szerelési projektek számának növekedésével 1999-ben telítődött. A profil továbbfejlesztése érdekében 2000-ben egy, 4000 négyzetméteres csarnokkal, 2004 őszén pedig egy raktárcsarnokkal bővült a telephely. Ugyanebben az évben a SAPU jövőjét hosszútávon meghatározó döntés született: elkezdődött a vegyes szerelési profil megtisztítása és egy tükör burkolatok festésére alkalmas, nagy teljesítményű berendezés ide telepítési feltételeinek megteremtése. A festőüzemben 2005 őszén indult el a termelés.
A 2000-ben felépített 2-es csarnok úgy készült, hogy fröccsöntésre alkalmas termelő területet biztosítson. Így kerülhetett sor a 2005-ben indult „Transition” projekt részeként, a festőüzemi tevékenységet kiegészítő, burkolatok gyártására alkalmas fröccsöntő üzem idetelepítésére a cégcsoport németországi gyárából. A fröccsöntő 2005 év végétől termel. Jelenleg a SAPU új struktúrájának megfelelő SPS rendszer továbbfejlesztése zajlik illetve a jövőt megalapozó SDS termék fejlesztési rendszer, cégre történő adaptálása kezdődött el (SDS-Schefenacker Design System).

Fő profilja, termékei és vevői

A SAPU termékei korszerű szerelési és ellenőrzési technológiával készülő innovatív konstrukciók. A termékeket az autóipar igényei szerint, jelenleg még a cégcsoport fejlesztési központjában tervezik. A SAPU profilja alapvetően külső és belső visszapillantó tükrökből áll. Az egyszerűbb mechanikus tükrök helyett már az elektromos tükör állítóművel felszerelt típusok a jellemzők. A tükrök közel 40 százaléka irányjelzővel integrált termék. Bizonyos típusok a tükör alatti teret is megvilágítják. A tükörüvegek fűthető és reflektor hatására elsötétedő kivitelben is készülnek. A SAPU által gyártott belső tükrök között nagyon kevés az egyszerű prizmatikus rendszerű, jellemzőbb a reflektor hatására elsötétedő kivitelű. Vannak olyan típusok, amelyekben belső tér megvilágítás, beépített mikrofon és garázsajtó nyitó elektronika is található.
A SAPU valamennyi jelentős autóipari cégnek szállít. Legnagyobb vevői: a MERCEDES, az OPEL, az AUDI, a VW, a Ford, a BMW, de a MAGYAR SUZUKI Rt.-nek is szállít.
Legújabb termékei a BMW Mini, a KIA 2006-os már Szlovákiában gyártott modellje, a DC univerzális belső tükre.

Jelenlegi és napi paraméterei

Naponta 25.000 db tükröt szerelnek. A külön szállított színes burkolatok száma 20 000. db naponta. A cég létszáma 720 fő. A gyártási és raktározási területe 11.000 négyzetméter összesen.

Festőüzem

A visszapillantó tükrök burkolatának, a jármű színével megegyező színűre történő festésére, lakkozására alkalmas műanyag festő üzem közel 2 milliárd forintból valósult meg. E beruházás nagyban hozzájárul ahhoz, hogy a SAPU az öreg kontinens legnagyobb külső tükör gyártójává, 2007-ben pedig európai szintű fejlesztő központtá váljon. A festőüzemben készülő termékek az új Mercedes modelleken található tükrökre, az Opel Astrára, a Vectrára és az új Zafirára kerülnek majd, de itt készülnek a VW Passat és a VW 5-ös Golf burkolatai is. 2006-tól százalékos bontásban az üzem legnagyobb vevőjének a VW számít 38 százalékos részesedésével. A termékek 24 százalékát a Mercedes tükrök, 22 százalékát az Opel tükrök teszik ki. Hét százalék a Ford és a BMW, valamint 2 százalék az Audi része. Az új festőüzem világszínvonalú technológiát valósít meg. A zárt rendszerű technológia lényegében egy logisztikai területet is tartalmazó felrakó zónából, egy átmenő rendszerű mosóból, 3 lakkozó zónából és a hozzá tartozó szárítórendszerből áll. Hetente 18 műszakban 220.000 db tükröt festenek az üzemben. A festőüzem 3 műszakos munkarendben, műszakonként közel 30 fő alkalmazását igényli.

Fröccsöntő üzem

A 2. csarnok építésének kezdete óta keresi a lehetőséget a cégcsoport arra, hogy mosonszolnoki telephelyén a tükörgyártási, mint fő profil ki-teljesítése érdekében fröccsöntő technológiát is telepítsen. Az első ütem 2005 végén valósult meg a színes burkolatok gyártására alkalmas gáz ellennyomásos technológia (GID) áttelepítésével. Az új technológia logisztikai költségmegtakarítással jár, a festés optimalizálása összekapcsolható a fröccsöntéssel.
Az üzem jelenleg 6 géppel, napi 10,5 ezer darab tükörburkolatot gyárt, ebből 5000 db a VW Passat, 2500 db a VW Golf és 3000 db az Opel Astra. A fröccsöntő termékei a festőüzembe kerülnek.
A teljes kiépítés végére 20 gép fog üzemelni. Az új projektek festett burkolatainak gyártása már erre a kapacitásra épül. A további áttelepítések után a teljes festett termékpaletta gyártása a SAPU-ban történik.

A SAPU nemzetközi autóipar által elvárt, integrált minőség- és környezetközpontú irányítási rendszert működtet 1998. óta. (Minőség- és környezetirányítási tanúsítványok: ISO/TS 16949, ISO 14001. ) A cég 2001 óta alkalmazza az EFQM önértékelési és vezetésfejlesztési modellt. 2003-ban Nemzeti Minőségi Díjat nyert.
A cég szervezete mátrixos rendszerű. A három vevő és a két technológia orientált termelő team tevékenységét a funkcionális támogató teamek látják el (logisztika, beszerzés, termelés, pénzügy-számvitel, minőségirányítás és személyügy).

Vissza a lap tetejére

 

Eseménynaptár

Központi áramszünet 2017. augusztus 25. - 2017. augusztus 26.
Tantárgyválasztás a 2017/2018. tanév első félévére 2017. augusztus 28. 06:00 - 2017. szeptember 2. 23:55
Gólyahét 2017. augusztus 30. 00:00 - 2017. szeptember 3. 12:00

Galéria

Támogatóink

Projektek