IV. Széchenyi Futam

A jövő járműveinek innovációs fesztiválja

IV. Széchenyi Futam – 2009. április 23-25., Győr

 

Sikeresen zárult az Alternatív Hajtású Járművek Versenye, ismertebb nevén a Széchenyi Futam, amelyet immár negyedik alkalommal rendezett meg az Alternatív Hajtású Járműsport Szövetség és az INNO-MOBIL Sportegyesület Győrben, a helyi Széchenyi István Egyetem parkolójában, a felsőoktatási intézmény közreműködésével.

A hazánkban még példa nélküli, egyedülálló rendezvényre 22 csapat érkezett az ország valamennyi tájáról, hogy bemutassák kreatív találmányaikat, egyben összemérjék járgányaik teljesítőképességét. A legnépszerűbb elektromos hajtás mellett találkozhattunk napenergiával, nitrogénnel, hidrogénnel, sűrített levegővel, emberi erővel, valamint ezek kombinációjával meghajtott autókkal, illetve idén először motorok is rajthoz álltak a futamon. A nyitó napon a gépek szakmai átvételét követően látványos előadások keretében mutatták be a csapatok az általuk alkalmazott technológiákat, pénteken – a Föld Napjához kapcsolódva – a nyugat-magyarországi megyeszékhely főbb pontjait érintő felvonuláson a városlakók is közelebbről megismerkedhettek a látványos járművekkel. Szombaton egymást váltották az állórajtos, repülőrajtos és hosszú távú futamok, amelyek között színes programokat láthattak az érdeklődők. Itt került sor Magyarországon elsőként az új Honda Insight hibrid nagyközönség előtti bemutatójára, a sajtó munkatársai személyesen is kipróbálhatták az innovatív és környezetbarát járműveket. Szaniszló Csaba, a zsűri elnöke így értékelte a találkozót:– Személy szerint jól éreztem magam, s úgy gondolom, szakmai szempontból is sikeresen zárult a IV. Széchenyi Futam. A résztvevők többsége alaposan felkészült, a szervezés is profi volt. Érezhető a továbblépés az előző évekhez képest, bár úgy tűnik, a program kezdi elérni azt a lehető legmagasabb színvonalat, ahonnan már nehéz lesz magasabb szintre lépni - nem is nagyon lehet ennél jobban csinálni. Dicséret illeti a házigazdákat és a csapatokat egyaránt. 

A szervezők ezúton is köszönetet mondanak a szponzoroknak – a válságos időszak ellenére is sikerült támogatókat találni a rendezvény lebonyolításához. A futammal, a résztvevő járművekkel kapcsolatban további információ (képek, videók, interjúk, eredmények) található a www.szechenyifutam.hu honlapon, ahol az élőben közvetített verseny részletes összefoglalója is megtekinthető.

Eseménynaptár

Football Forum Hungary 2024 2024. április 22. 00:00 - 2024. április 24. 23:00
Nordic walking 2024. április 22. 08:00 - 09:00
Nordic walking 2024. április 29. 08:00 - 09:00
Nordic walking 2024. május 6. 08:00 - 09:00

Galéria

Támogatóink

Projektek