III. Széchenyi Futam - Ismét alternatív hajtású járművek Győrben

2008. április 22-23-án Győr városát ellepték az alternatív hajtású járművek. A III. Széchenyi Futam – Alternatív Hajtású Járművek Versenye az eddigi legtöbb résztvevővel került megrendezésre a Széchenyi István Egyetem (SZE) parkolójában. 18 jármű, nitro-, levegő-, elektromos-, üzemanyagcellás hajtási mók – minden a környezettudatos közlekedés zászlaja alatt.

 

A Széchenyi István Egyetem és számos szponzor támogatásával immáron harmadszorra – az eddigi legjobb szervezés és legnagyobb érdeklődés mellett – rendezte meg a versenyt az Inno-Mobil Egyesület. A helyszín adottságait teljes mértékben kihasználták a kezdeményező, ötlettulajdonos hallgatók, és technikás, ugyanakkor gyors szakaszokkal tarkított pályavonalat jelöltek ki. Szükség volt a megnövelt területre, illetve a FIA előírásaival harmonizáló versenyszabályzatra, ugyanis a nevező járművek egyre gyorsabbak, a biztonságos versenykörülmények pedig alapfeltételét jelentik egy színvonalas járműversenynek.

 

A három kategóriában induló járművek eltérő koncepció mentén, magas technikai színvonalon épültek, ennek megfelelően költségvetésük is a százezres nagyságrendtől milliókig terjedt. Az egyazon cél vezérelte fiatalok és támogatóik néhány fős csapatokat alkotva, 3-4 kerekű, gördülő járgányokat alkottak. A hobbi kategóriában volt kerékpár alapú tricikli és négy kerékre állított bringa-mutáns, melyek kis tömegük miatt viszonylag nagy hatótávot voltak képesek elérni akár 1-1 savas akkumulátorral is. A nitrogén palackokba zárt gázzal hajtott, Wartburg motoros gokart jellegzetes hanghatásokkal kísérve dinamikusan, de – a tartályok korlátozott kapacitása miatt – csupán néhány kör erejéig volt képes bizonyítani a rendszer hatékonyságát. Az átalakított szériaautók hétköznapi használhatóságukkal tűntek ki, hiszen általában 25-50 km megtételére is alkalmasak; az e-Porsche akár 90 km/h sebességgel is képes lett volna haladni, amennyiben a pálya adottságai engedték volna. Ezek a járművek közvetítették leginkább a mindennapi ember számára az elektromos hajtás életképességét.

 

A prototípusok között idén a Széchenyi István Egyetem Járműipari Regionális Egyetemi Tudásközpontja (JRET) a tavalyi győztes csapattal, az Intermotor Kft. lelkes fejlesztőivel együtt indított két négykerekűt. A tavalyi győztes Wirecar frissített változata – a Tudásközpont kutatójával, Tóth Krisztiánnal a vezetőülésben – ismét a legjobbnak bizonyult, annak ellenére, hogy az új tető-bukókeret megoldás még meg is növelte a jármű össztömegét. Viszont ebben a formában, a sokak által „golfautónak” emlegetett, valójában csúcstechnológiával felszerelt demonstrációs autó egy városi közlekedési eszköz képét vetítette elénk. (Részletes technikai információt lásd 1. ábra)

 

2008 újdonsága – a Közúti és Vasúti Járművek Tanszék SZESOCAR-ján kívül – a JRET-Intermotor csapat Electron-Powered Racer (EPR08) névre keresztelt versenyautója volt. Hagyományos differenciálművel kombinált elektromos hajtása tulajdonképpen a klasszikus személygépkocsi-építés sémájára készült, ugyanakkor annak egyben környezettudatos újragondolása. Térváz-szerkezetű alapja kiváló fejlesztési bázisnak tekinthető, mely ideális a rohamosan fejlődő akkumulátor-hajtómű konstrukciók tesztelésére – állítják a fejlesztők. (Részletes technikai információt lásd 1. ábra) A forma-autó láttán ezzel kapcsolatban senkinek nem volt kétsége, a jövőre nézve már csak a szervezőket kell meggyőzni egy olyan helyszín kiválasztásáról, ahol kibontakozhat a jövő EPR-je és kihívói.

 

Eredmények:

 

"Hobbi" Kategória

1. helyezett       Cserháti Sándor Műszaki Szakképző Iskola ­és Kollégium: Cseri02

Balassa József, Pacsi Richárd, Tompos Tamás, Varga Gergő

 

Széria Autó Átalakítás Kategória

1. helyezett       Fiat Tipo           Korcsok Erika, Szirmay András és Szirmay Zoltán

 

Prototípus Kategória, 150 kg alatti

1. helyezett       Pápamobil–Fuel cell      Baki Zsolt, Czobor Imre, Kriston Ákos, Molnár Norbert, Soós Bálint, Szabó András László, Szabó Tamás

 

Prototípus Kategória, 150 kg feletti

1. helyezett       JRET-Intermotor: Wirecar        Hanczvikli Ádám, Szabó Tamás, Kriston Ákos, Nagy Viktor, Tóth Krisztián, Willisits Attila, Willisits Vilmos, Zab Richárd

 

2. helyezett       JRET-Intermotor: EPR08          Hanczvikli Ádám, Szabó Tamás, Kriston Ákos, Nagy Viktor, Tóth Krisztián, Willisits Attila, Willisits Vilmos, Zab Richárd

 

Képek – képaláírás:

papamobil.jpg – Pápamobil: JRET támogatással épült a „guruló esernyő”, mely első lett kategóriájában

FDA_5374.jpg – JRET-Intermotor csapat és az EPR08, a második helyezett

FDA_5403.jpg – JRET támogatással épült járművek egy versenyen: SZESOCAR, Wirecar, Hupercar, Pápamobil, EPR (balról jobbra)

FDA_6574.jpg – EPR és e-Porsche – prototípus a szériaautó ellen

IMGP0116.jpg – Nyerő páros a mezőny élén

 

Ezeket lehetne a táblázat fölé rakni, értelem szerűen (úgy képaláírás nem kell)

FDA_5375.jpg – Electron-Powered Racer – EPR08

FDA_5394.jpg –Wirecar 08

 

!!! FDA-as képekhez: Fotó: Földi D. Attila

 

A JRET-Intermotor csapat tagjai:

Willisits Attila – Intermotor Kft.

Willisits Vilmos – Intermotor Kft.

Zab Richárd – Intermotor Kft.

Nagy Viktor – SZE-JRET

Tóth Krisztián – SZE-JRET

Hanczikli Ádám – Hani Kft.

Kriston Ákos – ELTE

Szabó Tamás – ELTE

 

1.      ábra

 

 

 

EPR 08 – Electron-Powered Racer 2008

Wirecar 08

 

 

 

 

Tömegadatok

 

 

 

 

menetkész össztömeg (vezető és utas nélkül)

420 kg

335 kg

 

Lítium – ion akkumulátorok (48 V) tömege

120 kg

77 kg

 

Szuperkapacitácok tömege

-

11 kg

 

 

 

 

Gumiabroncs mérete

 

195/55 R15

195/45 R15

 

 

 

 

Teljesítmény adatok

 

 

 

 

Becsült teljesítmény

20 kW

2×7 kW

 

 

 

 

Üzemi paraméterek

 

 

 

 

Üzemi feszültség

60 V

48 V

 

A motorvezérlő elektronika teljesítménye:

400 A

300 A

 

 

 

 

Menetdinamikai adatok

 

 

 

 

Hatótávolság

> 200 km

> 100 km

 

Maximális sebesség

70 km/h

55 km/h

 

Fékút 50 km/h sebességről

10 m

15,5 m

 

Gyorsulás 0-50 km/h sebességre

5,5 s

6,5 s

 

 

 

 

Motor

 

 

 

 

 

brashless rendszerű egyenáramú központi elektromotor (BLDCM)

oldalanként a hátsó kerékben egy-egy darab 24 pólusú, permanens mágneses, direkt kerékagymotor

 

 

 

 

Hajtómű

 

 

 

 

 

Mechanikus differenciálmű (áttétel: 1 : 4,16)

Kerékagymotor

 

 

 

 

Energiatárolás

 

 

 

 

 

16 db, egyenként 200 Ah teljesítményű lítium-ion akkumulátor

20 darab 3000 farados ultrakapacitás (kondenzátor)

 

 

 

14 darab 200 Ah teljesítményű  lítium-ion akkumulátor

 

 

 

 

Energiatermelés

 

 

 

 

 

Visszatáplálás a központi villanymotor fékezőüzemében, melyet külön pedál vezérel

Az első lengőkar rugózás általi függőleges mozgási energiáját elektromos energiává átalakító berendezés.

 

 

Napelemek (solar panel) a hátsó vezetőszárnyon

Az elektromos motorok fékezéskor visszatermelik az áramot

 

 

A jármű töltését – külső energiaforrásról – egy hálózati töltő és egy telepített, egyedi készítésű üzemanyagcella biztosítja

Elektromotorra felszerelt Peltier elem,  hivatott az elektromotorok hulladék hőjét villamos energiává alakítani

 

 

 

A jármű töltését – külső energiaforrásról – egy hálózati töltő biztosítja.

 

 

 

 

Felfüggesztés

 

 

 

 

 

Elöl és hátul többlengőkaros felfüggesztés, lengéscsillapítóval kombinált rugós tagok, stabilizátor rúd

Elöl átalakított Mc Pherson felfüggesztés, hátul gumitorziós rugózás

 

 

 

 

Fékrendszer

 

 

 

 

 

kétkörös hidraulikus

egykörös hidraulikus

 

 

Az első kerekek fékezésére két darab 4 dugattyús, belső hűtésű tárcsafék szolgál.

Elsö kerkeknél hagyományos hidraulikus tárcsafékkel

 

 

A hátsó kerekek fékezésére a meghajtó féltengelyekre felszerelt 2 dugattyús tárcsafék szolgál

Hátsó kereknél rekóperácíós elektromos fék

 

 

 

 

Alváz:

 

 

 

 

 

Precíziós acél és CrMo anyagból készített, térhálós (rácsos) szerkezetű.

Az alváz ultra könnyű, de szilárd és alaktartó alumínium létraszerű alvázkeret

 

 

 

 

Központi kijelző funkciói

 

 

 

 

 

Pillanatnyi áramerősséget (A)

Pillanatnyi áramerősséget (A)

 

 

Pillanatnyi feszültséget (V)

Pillanatnyi feszültséget (V)

 

 

Akkumulátor töltöttségifoka (%)

Akkumulátor töltöttségifoka (%)

 

 

Összes megtett út (km)

Az utolsó töltés óta elfogyasztott villamos munka mennyiségéről (Kwh – ban)

 

 

Gépjármű sebességét (km/h)

 


 

Eseménynaptár

Téli ünnepi nyitvatartási rend 2017. december 23. - 2018. január 1.
Munkaszüneti nap 2017. december 25. - 2017. december 26.
Munkaszüneti nap 2018. január 1.

Galéria

Támogatóink

Projektek